Mégis megrendezték a sajtgurító viadalt

A rendőrségi intelem ellenére is megrendezték Nagy-Britanniában a gloucestershire-i sajtgurító viadalt, bár nem sajttal, hanem könnyített utánzatával, habosított műanyagból készült koronggal, hogy lassabban guruljon a meredek lejtőn, és kevésbé legyen balesetveszélyes a verseny.

A népszokás szerint 3-3,5 kilós sajtokat gurítottak le a délnyugat-angliai Brockworth melletti hegy meredek lejtőjén, 200 méteres távon, a versenyzők meg rohantak a sajt után. Átlagosan húszan sérültek meg a bő 200 tagú mezőnyből. A rekord 1997-ben volt, akkor 33 embert kellett ellátni. A kockázathoz képest a nyeremény elég szerény: a megviselt, agyonhorpadt sajtot kapták a győztesek.

A sajthajsza 2010-re már annyira népszerű lett, hogy meg sem rendezték. Nincs ellentmondás: 2009-ben ugyanis 15 ezren özönlötték el a települést, amelynek vendéglátó-kapacitása legfeljebb harmadennyi embert tud elviselni.

Az idei, már nem hivatalos viadalra vagy háromezer ember volt kíváncsi. A rendőrség figyelmeztette a szervezőket, hogy ne szervezzenek sajtversenyt, mert eljárás indulhat ellenük. A The Daily Telegraph című brit lap beszámolója szerint a viadal hagyományos sajtellátójának, a 86 éves Diana Smartnak inába is szállt a bátorsága, és nem adott versenysajtot - jóllehet negyedszázadon át megtette. A lap szerint ez is szerepet játszott a műanyagpótlék alkalmazásában. A verseny többfutamos volt, a mezőny pedig nemzetközi, amit az eredmények is jól mutatnak. Az első gurítás bajnoka egy 27 éves amerikai férfi lett, a másodikat egy ausztrál nyerte, a negyediket pedig egy japán, nindzsának öltözve. A női mezőnyben hazai siker született, egy 16 éves lány nyert.

Nem az idei volt az első műsajt - vagy legalábbis javarészt művi. A második világháborús és az azt követő élelemhiány miatt 1941 és 1954 között a versenyzők csak hatalmas fasajtot kaptak a gurításhoz, igaz, valódi sajttal töltve. A töltelék azonban csekély méretű volt, csupán egy kis lyukat fúrtak a fasajtba, és abba dugták az igazi gloucesteri sajtot.
A hagyomány egyébként dokumentálhatóan 1826-ra nyúlik vissza, de vélhetően sokkal régebbi, a pogány időkben gyökerezhet.